Molnár Gábor versenyigazgató a viadal keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a férfiaknál három, a nőknél két csoportban zajlanak majd a selejtezős küzdelmek

"Jelen állás szerint huszonnyolc országból érkeznek öttusázók, de lehet hogy ez a szám végül huszonhét lesz, mert a kirgizek eltűntek. Ilyenkor az szokott történni, hogy egyszer csak telefonálnak a repülőtérről, hogy menjünk értük" – fogalmazott Molnár Gábor, aki a mezőny összetételéről elárult még annyit, hogy a tapasztalt és eredményes versenyzőké mellett sok új név is feltűnt, ami az olimpia utáni generációváltást jelzi.

A Trigranit Vk-n a vívást és az úszást a Csörsz utcai MOM sportközpontban bonyolítják le, a lovaglásra és a kombinált számra pedig a Hűvösvölgyi út és a Riadó utca által határolt területen fekvő Akadémia Parkban kerül sor, melybe a szervezők reményei szerint jelentős számban érkező szurkolók a Hűvösvölgyi út felőli kapun juthatnak majd be.

"Reméljük, meg fogjuk szolgálni a kilátogató nézők bizalmát. Az biztos, hogy a versenyzők sokat edzettek, jól felkészültek" – adott helyzetjelentést Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy a kulcscsonttörésből lábadozó Kasza Róbert és a közelmúltban térdműtéten átesett Kovács Sarolta kiesése miatt ezúttal Marosi Ádám, Tibolya Péter és Demeter Bence, illetve Gyenesei Leila és Földházi Zsófia képviseli majd a hazai élmezőnyt. Utóbbival kapcsolatban emlékezetett arra, hogy két és fél hete a nyílt Budapest bajnokságon legyőzte a 2008-ban olimpiai bajnok német Lena Schönebornt. 

A sajtótájékoztatón jelen volt Fang Si-ni, a nemzetközi sportági szövetség (UIPM) főtitkára is, aki a Világkupa-sorozatba idén bekerült vegyes váltóval kapcsolatban kérdésre válaszolva megjegyezte, 70 százalékig bízik abban, hogy az új szám programba kerül a riói olimpián.

"Az erre vonatkozó szándékot hivatalosan február 1-jéig kellett jelezni, és mi ezt megtettük" – jelentette be.
Az egyéb – magyarokat is közvetlenül érintő – terveket illetően megemlítette: Réczei Géza szövetségi elnökkel arról beszéltek, hogy a már visszavonult magyar versenyzők, edzők hogyan tudnák a nemzetközi sportági tudásbázist gazdagítani.

A Vk-versenyt a házigazdák a nézők számára azzal is igyekeznek vonzóvá tenni, hogy a döntős napok délutánjára ingyenes családi programokat szerveznek.

A csütörtök-pénteki selejtezőt követően szombaton a női, vasárnap a férfi döntőt rendezik, hétfőn pedig a vegyes váltóra kerül sor. A versenyről további információk a www.compentint.hu oldalon találhatók.